Megjegyzés:

Ez a dokumentum útmutatást ad az Acrobat XI programról. Ha az Acrobat DC programot használja, tekintse meg az Acrobat DC súgót.

Festéktúltöltés ismertetése

Amikor egy ofszetnyomdában nyomtatott dokumentum adott oldalon egynél több festéket használ, minden festéket a többi szomszédos festékhez tökéletesen illeszkedve (regiszterben) kell nyomtatni, hogy a különböző festékek találkozásánál ne keletkezzen hézag. A színek pontos illesztése azonban megvalósíthatatlan a nyomógépen áthaladó valamennyi ív összes objektumánál, így színilleszkedési hibák fordulhatnak elő. A színilleszkedési hibák nyomán nem kívánt térköz alakul ki a festékek között.

A színilleszkedési hibák ellensúlyozására némiképp megnövelhető az egyik objektum, hogy átfedjen egy másik színű objektumot – az eljárás elnevezése túltöltés vagy alátöltés. Alapértelmezés szerint adott festék másikra helyezése a nemkívánatos színkeveredés elkerülése érdekében kiüti (eltávolítja) az alatta lévő festékeket, de a túltöltéshez a színek felülnyomása szükséges (vagyis az, hogy az egyik szín a másikra nyomtatódjon), hogy legalább részleges átfedés legyen elérhető.

Színek pontatlan illeszkedése túltöltés nélkül (balra) és túltöltéssel (jobbra)
Színek pontatlan illeszkedése túltöltés nélkül (balra) és túltöltéssel (jobbra)

A legtöbb túltöltés a rátöltést használja – ez a világosabb objektum növelését jelenti egy sötétebb objektumra. Mivel két szomszédos szín közül a sötétebb határozza meg az objektum vagy a szöveg látható szegélyét, a világosabb szín kiterjesztése a sötétebb színre megtartja a látható szegélyt.

Adobe In-RIP túltöltés

Az Acrobat program a színes dokumentumokban automatikus túltöltést végez az Adobe In-RIP túltöltési vezérlőprogram segítségével, amely az Adobe In-RIP túltöltést támogató Adobe PostScript kimeneti eszközökön érhető el.

Az Adobe In-RIP túltöltés pontosan kiszámolja és alkalmazza a szükséges módosításokat a dokumentumban található betűk és ábrák széleinél. Különféle hatékony túltöltési módszereket tud alkalmazni egyetlen objektum különböző részeire, még ha az objektum több különböző színű háttérrel van is átfedésben. A program automatikusan elvégzi a túltöltési módosításokat, és megadhatók a meghatározott oldaltartományok túltöltési követelményeinek megfelelő túltöltési készletek. A túltöltés hatása csak a túltöltési motor által létrehozott színkivonatokon látható; a képernyőn, a programban a végeredmény nem látható.

A túltöltési motor a kontrasztos színszegélyek érzékelésével dönti el, hol szükséges túltöltés. Ezután túltöltéseket hoz létre az érintkező színek semleges denzitásai (sötétség vagy világosság) alapján, többnyire a világos színeket kiterjesztve a szomszédos sötétebb színekre. A Túltöltési készletek palettán megadott túltöltési beállítás módosítja a túltöltési vezérlőprogram műveletének az eredményét.

Követelmények

Az Adobe In-RIP túltöltéshez a következő szoftverre és hardverre van szüksége:

  • Olyan PPD (PostScript Printer Description) fájl a nyomtatóhoz, amely támogatja az Adobe In-RIP túltöltést. Ezt a PPD-fájlt az operációs rendszer nyomtatóillesztőjénél kell kijelölni.

  • Olyan Adobe PostScript Level 2 szintű vagy újabb kimeneti eszköz, amely az Adobe In-RIP túltöltést támogató raszteres képfeldolgozót használ. A gyártótól vagy a nyomdától megtudhatja, hogy az adott PostScript kimeneti eszköz támogatja-e az Adobe In-RIP alátöltést.

Túltöltés PDF dokumentumokban

A túltöltés összetett eljárás, amely a színek, a festékek és a nyomtatás különböző tényezőinek kölcsönhatásától függ, így a helyes beállítások az adott nyomtatási feltételektől függően változnak. Az alapértelmezett túltöltési beállításokat csak a szolgáltatóval való egyeztetést követően változtassa meg.

  1. Ha szükséges, válassza az Eszközök > Nyomdai gyártás > Túltöltés készletek elemet a dokumentumnak és a nyomdai feltételeknek megfelelő egyéni beállításokat tartalmazó túltöltési készlet létrehozásához.
  2. Rendelje hozzá a túltöltési készletet a kívánt oldaltartományhoz.
  3. Válassza a Fájl > Nyomtatás parancsot, és a Nyomtatás párbeszédpanelen kattintson a Speciális gombra.
  4. Válassza a Kimenet elemet a bal oldali listán.
  5. A Szín mezőben válassza az In-RIP színrebontás elemet.
  6. A Túltöltés mezőben válassza az Adobe In-RIP elemet.

    Megjegyzés:

    Ez a beállítás csak akkor működik, ha a kimeneti eszköz támogatja az Adobe In-RIP túltöltést.

  7. Kattintson a Festékkezelő gombra. Szükség szerint válasszon egy festéket, adja meg a következő beállításokat (csak akkor, ha a szolgáltatója javasolja a beállítások módosítását), majd kattintson az OK gombra:

    Típus

    Válasszon egy, a kijelölt festéket leíró festéktípust.

    Semleges denzitás

    Írjon be az alapértelmezettől eltérő értéket.

    Túltöltési sorrend

    Írja be a festékek nyomtatási sorrendjét meghatározó értéket.

  8. Az egyéb nyomtatási beállítások megadása után a dokumentum nyomtatásához kattintson az OK gombra.

Beállítások megadása túltöltési készletekkel

A túltöltési készlet a túltöltési beállítások gyűjteménye, amelyek egy PDF dokumentum oldalaira alkalmazhatók. A Túltöltési készletek párbeszédpanelen megadhatja a túltöltés beállításait, és a beállítások adott kombinációját túltöltési készletként mentheti. Ha nem használ túltöltés készletet a megadott oldaltartományban, az oldaltartományban az [alapértelmezett] túltöltés készlet használatos, amely a gyakori túltöltés beállítások olyan összessége, amelyet a program az új dokumentumok összes oldalára alkalmaz.

Megjegyzés:

Az Acrobat alkalmazásban a túltöltési készletek és a hozzárendelések csak addig érvényesek, míg a dokumentum meg van nyitva, a túltöltési beállításokat nem menti a rendszer a PDF fájlba. Ezzel szemben az InDesign a túltöltési készleteket és a hozzárendeléseket elmenti az InDesign-dokumentumba.

Túltöltési készlet létrehozása és módosítása

  1. Válassza az Eszközök > Nyomdai gyártás > Túltöltési készletek parancsot.
  2. Jelöljön ki egy meglévő készletet, majd kattintson a Létrehozás gombra.
  3. Adja meg a következő beállításokat, majd kattintson az OK gombra:

    Név

    Írja be a készletnek szánt nevet. A két beépített készlet nevét ([Nincs túltöltési készlet] és [Alapértelmezett]) nem módosíthatja.

    Túltöltés szélessége

    Adja meg a festékek átfedését meghatározó értéket.

    Túltöltés megjelenítése

    Adja meg a túltöltések kapcsolódásait és végeit szabályozó beállításokat.

    Képek

    Adja meg a képek túltöltését meghatározó beállításokat.

    Túltöltési határértékek

    Adjon meg értékeket a túltöltést kiváltó feltételek meghatározásához. Az itt szükséges értékeket számos változó befolyásolja. A további tudnivalókért forduljon a nyomdai szolgáltatóhoz, és nézze át a túltöltés egyéb témaköreit is.

Túltöltési készlet törlése

  1. A Túltöltési készletek párbeszédpanelen jelölje ki a kívánt készleteket, és kattintson a Törlés gombra.

    Megjegyzés:

    A két beépített készletet ([Nincs túltöltési készlet] és [Alapértelmezett]) nem törölheti.

Túltöltési készlet hozzárendelése oldalakhoz

A kívánt túltöltési készletet a dokumentumhoz vagy adott oldalaihoz rendelheti. Az érintkező színeket nem tartalmazó oldalak nyomtatása gyorsabb lesz, ha ezeken tiltja a túltöltést. A túltöltés végrehajtására a dokumentum nyomtatásakor kerül sor.

Túltöltési készlet hozzárendelése
A túltöltés-hozzárendelés az oldalakon alkalmazott készleteket sorolja fel, a lista a Hozzárendelés gombra kattintáskor frissül.

  1. A Túltöltési készletek párbeszédpanelen kattintson a Hozzárendelés gombra.
  2. A Túltöltési készlet mezőben válassza a használni kívánt készletet.
  3. Jelölje ki azokat az oldalakat, amelyekre a készletet alkalmazni szeretné.
  4. Kattintson a Hozzárendelés gombra.

    Megjegyzés:

    Ha a Hozzárendelés gombra való kattintás nélkül az OK gombra kattint, a párbeszédpanel a minták hozzárendeléseinek módosítása nélkül bezáródik. A Hozzárendelés gombbal korábban végrehajtott hozzárendelések nem változnak.

  5. A túltöltési készletek hozzárendelésének befejezését követően kattintson az OK gombra.

Oldalak túltöltésének letiltása

  1. A Túltöltési készletek párbeszédpanelen kattintson a Hozzárendelés gombra.
  2. Jelölje ki azokat az oldalakat, amelyeken tiltani szeretné a túltöltést, és válassza a [Nincs túltöltési készlet] elemet a Túltöltési készlet menün.
  3. Kattintson a Hozzárendelés gombra.
  4. A párbeszédpanel frissítésének végeztével kattintson az OK gombra.

Túltöltési készlet beállítások

A túltöltési készlet beállításait túltöltési készlet létrehozásakor vagy szerkesztésekor lehet módosítani. Az Acrobat és az InDesign programban ugyanazok a túltöltésikészlet-beállítások állnak rendelkezésre. Az Acrobat programban a túltöltési készleteket az Eszközök > Nyomdai gyártás > Túltöltési készletek parancs választásával tekintheti meg. Az InDesign programban válassza az Ablak > Kimenet > Túltöltési készletek parancsot.

Túltöltési szélesség

A túltöltés szélessége az átfedés mértéke az egyes túltöltések között. A papír jellemzőiben, a rácsozás szabályaiban és a nyomógépek feltételeiben meglévő eltérések miatt esetenként különböző szélességű túltöltést kell alkalmazni. Az egyes feladatoknál a túltöltési szélesség megfelelő értékének meghatározásához kérje a nyomda segítségét.

Alapértelmezett

A túltöltés szélességét adja meg pontban, az összes szín túltöltéséhez, kivéve a teli feketét. Az alapbeállítás 0,25 pont.

Fekete

A festékek teli fekete színre való rátöltésének mértékét jelzi, illetve a visszatartás mértékét – a fekete szegélyek és az alatta lévő festékek távolságát a mélyfekete színek túltöltésénél. Az alapbeállítás 0p 0,5. Ezt az értéket gyakran az alapbeállítás másfélszeresére vagy kétszeresére növelik.

Az InDesign programban a Fekete szín számára megadott érték a teli fekete vagy a mélyfekete értékét adja meg – az opacitás növeléséhez és dúsabb szín eléréséhez a négyszínes fekete (K) más festékekkel keverve a mélyfekete.

Megjegyzés:

(InDesign) Ha az alkalmazás beépített túltöltését választja, és 4 pontnál szélesebb alapértelmezett túltöltést vagy fekete túltöltést ad meg, az eredményül kapott túltöltési szélesség 4 pontra lesz korlátozva. A megadott érték azonban továbbra is megjelenik, mert ha átkapcsol az Adobe In-RIP túltöltésre, a 4 pontnál szélesebb túltöltések a megadott érték szerint jelennek meg.

Túltöltés megjelenítése

Két túltöltési szegély közös végpontban való találkozásánál illesztés alakul ki. Megadható a két túltöltésszakasz külső illesztésének alakja és a három túltöltés metszéspontja.

Illesztési típus

A két túltöltésszakasz külső illesztésének alakját adja meg. A sarkos, a lekerekített és a lecsapott illesztés választható. Az alapbeállítás a sarkos illesztés, amely megegyezik a korábbi túltöltési eredményekkel, és így kompatibilis az Adobe túltöltési vezérlőprogram korábbi verzióival.

Túltöltésillesztési minták
Túltöltés illesztési példái, balról jobbra: sarkos, lekerekített és lecsapott illesztés

Végződés típusa

Három túltöltés találkozását szabályozza. A sarkos (ez az alapbeállítás) a keresztező objektumra nem terjeszti ki a túltöltést. Az átfedés választása a két vagy több sötétebb objektummal érintkező legvilágosabb semleges denzitású objektummal előállított túltöltés alakját érinti. A legvilágosabb túltöltés végződése túlnyúlik a három objektum találkozási pontján.

Túltöltés-végződési példák
Túltöltés-végződési példák kinagyítva: sarkos (balra) és átfedés (jobbra)

Túltöltési határértékek

Lépés

Azt a színváltozási küszöbértéket adja meg, amelynél a túltöltési modul túltöltést hoz létre. Egyes feladatoknál csak a jelentősebb színeltéréseknél van szükség túltöltésre, míg más esetekben kisebb eltéréseknél is. A Lépés érték annak mértékét jelzi, amennyire az érintkező színek összetevőinek (például a CMYK értékeknek) eltérőknek kell lenniük ahhoz, hogy túltöltés jöjjön létre.

Annak mértékét, hogy az érintkező színek összetevőinek mennyire kell eltérőnek lennie a túltöltés létrejöttéhez, az Új túltöltési készlet vagy a Túltöltési készlet beállításainak módosítása párbeszédpanelen a Lépés beállítás értékének növelésével vagy csökkentésével változtathatja meg. Az alapértelmezett érték 10%. A legjobb eredmények a 8% és a 20% közötti érték megadásával érhetők el. Minél kisebb ennek értéke, annál nagyobb lesz a színkülönbségekre való érzékenység, és annál több lesz a túltöltés.

Fekete szín

A fekete festék azon minimális mennyiségét jelzi, amelynél a fekete túltöltési szélesség beállítását alkalmazza a rendszer. Az alapértelmezett érték 100%. A legjobb eredmények a 70%-nál nem kisebb érték megadásával érhetők el.

Fekete denzitása

A semleges denzitás azon értékét jelzi, amelynél és amely fölött az InDesign feketének tekint egy festéket. Ha például azt szeretné, hogy a fekete túltöltési szélesség beállítását használja a rendszer egy sötét direkt színnél, adja meg itt a semleges denzitás értékét. Az érték általában nem tér el jelentősen az alapértelmezett 1,6 értéktől.

Eltolt túltöltés

Az érték azt határozza meg, hogy a túltöltési modul mikor kezdi eltolni a színhatár középvonalát. Az érték a világosabb szín semleges denzitásának és a sötétebb érintkező szín semleges denzitásának az arányát tükrözi. Ha például az Eltolt túltöltés értéke 70%, a túltöltés kezdőpontjának középvonal irányába való eltolása azon a helyen történik, ahol a világosabb szín semleges denzitása 70%-kal meghaladja a sötétebb színét (azaz a világosabb és a sötétebb szín semleges denzitásának hányadosa > 0,70). Az azonos semleges denzitású színeknél csak akkor kerül sor a túltöltés eltolására, ha az Eltolt túltöltés beállítása 100%.

Túltöltés színcsökkentése

Azt a mértéket jelöli, amelyhez az Acrobat az érintkező színek összetevőit használja a túltöltési szín csökkentéséhez. Ez a beállítás akkor hasznos, ha bizonyos érintkező színeknél (pl. pasztell) a mindkettőnél sötétebb túltöltés jönne létre. A Túltöltés színcsökkentése beállításra megadott 100%-nál kisebb érték fokozatosan világosabbra veszi a túltöltés színét, a 0% olyan túltöltést hoz létre, amelynek semleges denzitása megegyezik a sötétebb szín semleges denzitásával.

Importált grafikák túltöltése

Túltöltési készletet hozhat létre a képeken belüli, valamint a bittérképes képek (például fényképek és raszteres PDF fájlokba mentett képek) és vektor alapú objektumok (például rajzolóprogramokban készült és vektoros PDF fájlokba mentett képek) közötti túltöltések szabályozásához. Minden túltöltési modul másképp kezeli az importált grafikákat. Fontos, hogy figyelemmel legyen ezekre a különbségekre a túltöltési beállítások megadásakor.

Túltöltés elhelyezése

Beállítások a túltöltések helyének megadására vektoros objektumok (köztük az InDesign programban rajzolt objektumok) és bittérképes képek közötti túltöltésnél. A Semleges denzitás kivételével valamennyi beállítás következetes szegélyt hoz létre. A Középre választása az objektumok és a képek közötti szegélyt közrefogó túltöltést eredményez. Az alátöltés megadásakor az objektumok átfedik az érintkező képet. A Semleges denzitás a dokumentum más részében használt túltöltési szabályokat alkalmazza. Egy objektum és egy fénykép ezzel a Semleges denzitás beállítással végrehajtott túltöltésénél egyenetlen szegélyek keletkezhetnek ahogy a túltöltés egyik oldalról a másikra vált. A Rátöltés választásakor a bittérképes kép átfedi a határos objektumot.

Objektumok túltöltése képekhez

A vektoros objektumok (például a jelkulcsként használt keretek) túltöltését biztosítja képekhez a Túltöltés elhelyezése beállításnak megfelelően. Ha a vektoros objektumok nem fednek át képeket az adott oldaltartományon, a túltöltés gyorsabb végrehajtása érdekében célszerű kikapcsolni ezt a beállítást.

Képek túltöltése képekhez

Az egymást átfedő vagy szomszédos bittérképes képek határa mentén kapcsolja be a túltöltést. A szolgáltatás alapértelmezés szerint be van kapcsolva.

Képek túltöltése belsőleg

Minden egyedi bittérképes képen belül bekapcsolja a színek közötti túltöltést (tehát nem csak ott, ahol vektoros grafikával vagy szöveggel érintkeznek). Ezt a beállítást csak egyszerű, kontrasztos képeknél, például képernyőről rögzített képeknél és rajzoknál, célszerű használni. Árnyalatos és más összetett képeknél ki kell kapcsolni, mert hibás túltöltéseket eredményezhet. Utóbbi esetben gyorsabb lesz a túltöltés végrehajtása.

Egybites képek túltöltése

Az egybites képek túltöltését biztosítja a szomszédos objektumokhoz. Ez nem használja a Túltöltés elhelyezése beállítást, mert az egybites képek csak egy színt használnak. A legtöbb esetben célszerű bejelölve hagyni a beállítást. Ekkor azonban néhány esetben, amikor az egybites képen a képpontok távol vannak egymástól, sötétebbé válhat a kép, és lassabb lesz a túltöltés.

Tudnivalók a fekete túltöltéséről

Készletek létrehozásakor vagy szerkesztésekor a Fekete szín mezőben megadott érték meghatározza, hogy a program mit tekint teli vagy mélyfekete színnek. A mélyfekete olyan fekete szín, amely támogató színt használ, azaz egy vagy több négyszínes szín adott százalékát a fekete megerősítéséhez.

A Fekete szín beállítás akkor hasznos, ha ellensúlyozni kell a túlzott pontnövekedést (például gyengébb minőségű papírnál). Ezekben a helyzetekben 100%-nál kevesebb fekete nyomtatódik tömör területként. A fekete és a mélyfekete szín visszarácsozásával (tömör fekete tónusok használatával) és a Fekete szín beállítás értékének csökkentésével ellensúlyozható a pontnövekedés, és biztosítható, hogy a túltöltési vezérlőprogram a megfelelő túltöltési szélességet és elhelyezést alkalmazza a fekete objektumokra.

Amikor a szín eléri a Fekete szín értékét, a fekete színre érvényes túltöltési szélességet használja a rendszer a szomszédos színekre, és távolságtartó túltöltéseket alkalmaz a mélyfekete területekre a Fekete túltöltési szélesség értékével.

Ha a támogató szín a fekete terület szegélyéig terjed, ez bármilyen színilleszkedési hibánál láthatóvá válik, és nemkívánatos fényudvar keletkezik, vagy torzul az objektumok szegélye. A túltöltési motor távolságtartó vagy visszatartó elhelyezést használ a mélyfekete színeknél, hogy a támogató szín megadott távolságra maradjon az előtérben lévő negatívba forgatott vagy világos elemektől, és így a világos elemek megtartsák élességüket. A támogató színek fekete területek szegélyétől vett távolsága a Fekete túltöltési szélességének beállításával szabályozható.

Megjegyzés:

Ha a túltöltendő elem egy vékony elem, például egy grafikát körülvevő fekete jelkulcs, a túltöltési motor felülbírálja a Fekete túltöltési szélesség beállítását, és a túltöltést a vékony elem szélességének felére korlátozza.

Festék semleges denzitásának beállítása

A festékekhez megadhatja a semleges denzitás (ND) értékét, amelyet a túltöltési motor a túltöltések pontos elhelyezéséhez használ. A nyomdai alapszíneknél a semleges denzitás alapértelmezett értéke olyan színtárakon alapul, amelyek megfelelnek a világ különböző helyein felállított ipari szabványoknak. A nyelvi változat meghatározza, hogy melyik szabványnak felel meg. Az amerikai angol és kanadai változat például a Graphic Arts Technical Foundation of North America által kiadott Specifications for Web Offset Publications (SWOP) előírásait használja a denzitásértékeknél. Lehetőség van a nyomdai alapszínek semleges denzitásának a világ más részén érvényes nyomdai ipari szabványokhoz igazítására is.

A túltöltési motor a direkt színek ND értékét az egyenértékű CMYK színből származtatja. A legtöbb direkt színnél az egyenértékű CMYK színből vett ND érték elegendően pontos a helyes túltöltés megvalósításához. A négyszínű festékekkel – pl. a fémes festékek és a lakkok – nehezebben szimulálható direkt színek esetén az ND értékeket módosítani kell, hogy a túltöltési motor helyesen végre tudja hajtani túltöltésüket. Új értékek beírásával biztosítható, hogy az Acrobat felismerje az észrevehetően sötétebb vagy világosabb festékeket. Ezután a túltöltés megfelelő elhelyezése már automatikusan történik.

Adott festék semleges denzitásának megfelelő értékét a nyomdától is megkérdezheti. Az ND érték meghatározásának legpontosabb módszerét a festék színmintájának denzitásmérővel való mérése jelenti. A festék vizuális („V”) denzitását kell leolvasni (szűrő használata nélkül). Ha ez eltér az alapértelmezés szerinti beállítástól, ezt kell beírni az ND mezőbe.

Megjegyzés:

Direktszín semleges denzitásának módosítása csak a szín túltöltését érinti. A dokumentumban való megjelenítését nem.

Az ND értékek beállításánál a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:

Fémes és fedett festékek

A fémes festékek általában sötétebbek az egyenértékű CMYK színeknél, míg a fedőfestékek elfedik az alattuk lévő festékeket. A fémes és a fedett direkt színeknél általában az alapértelmezettnél nagyobb értékűre kell állítani a semleges denzitást, hogy elkerülhető legyen ezek rátöltése.


Megjegyzés:

A Festékkezelő Típus menüjén a Fedő vagy a Fedő mellőzése beállítás választásával elérhető, hogy a fedőfestékek csak akkor töltődjenek más színekre, ha egy másik fedőfesték ND értéke nagyobb.

Pasztell festékek

A pasztell festékek általában világosabbak az egyenértékű négyszínes megfelelőjüknél. Ezeknél a festékeknél általában az alapértelmezett értéknél kisebb ND értéket kell beállítani, hogy rátöltődjenek a szomszédos sötétebb színekre.

Egyéb direkt színek

Egyes direkt színek, például a türkizkék vagy a neonnarancs, jelentősen sötétebbek vagy világosabbak az egyenértékű CMYK színeknél. Ennek megállapításához össze kell hasonlítani az aktuális direkt színek kinyomtatott színmintáját az egyenértékű CMYK színek kinyomtatott színmintájával. Ezután a direktszínnél szükség szerint nagyobb vagy kisebb ND érték adható meg.

Túltöltés testreszabása speciális tintákhoz

Egyes festékek használata különleges túltöltési megfontolásokat igényel. Ha például lakkot használ a dokumentumban, vélhetőleg nem szeretné, hogy ez hatással legyen az alátöltésre. Adott területek teljesen fedőfestékkel való felülnyomásánál viszont az alatta lévő elemeknél nincs szükség túltöltés létrehozására. Az ilyen esetekre is rendelkezésre állnak festékbeállítások. Általában csak akkor érdemes megváltoztatni az alapértelmezett beállításokat, ha a nyomdai előkészítő javasolja ezt.

Megjegyzés:

A dokumentumhoz használt különleges festékek és lakkok két direkt szín vagy egy direkt szín és egy vagy több négyszínes szín keverésével is létrejöhettek.

  1. Nyissa meg a Festékkezelőt, és jelölje ki a különleges kezelést igénylő festéket.
  2. A Típus mezőben válassza a megfelelő beállítást, majd kattintson az OK gombra:

    Normál

    Hagyományos négyszínű festékekhez és a direkt színek többségéhez használható.

    Áttetsző

    Áttetsző festékekhez az alattuk lévő elemek túltöltéséhez használható. Ez a beállítás megfelelő a lakkokhoz és a „dieline” (stancoló) festékekhez.

    Fedő

    Sötét, nem áttetsző festékekhez használható: megakadályozza az alatta lévő színek túltöltését, viszont engedélyezi a túltöltést a festék szegélyeinél. Ezt kell használni a fémes festékekhez.

    Fedő mellőzése

    Sötét, nem áttetsző festékekhez, a túltöltés megakadályozásához az alattuk lévő színeknél, valamint a festék szegélyei mentén. Ezt a beállítást olyan festékekhez (például fémes festékek vagy lakkok) kell használni, amelyek nem kívánatos kölcsönhatásba lépnek más festékekkel.

A túltöltési sorrend beállítása

A túltöltési sorrend a festékek nyomási sorrendjének felel meg, de nem befolyásolja azt a sorrendet, amelyben a kimeneti eszközön a színkivonatok előállítása történik.

A túltöltési sorrend különösen fontos a több fedett színnel (például fémes festékkel) való nyomásnál. A kisebb sorszámmal rendelkező fedő festékek alátöltődnek a nagyobb sorszámú fedőfestékekhez. Ez a folyamat megakadályozza az utolsóként alkalmazott szín rátöltését, viszont megfelelő túltöltéseket hoz létre.

Megjegyzés:

Az alapértelmezett túltöltési sorrend megváltoztatása előtt kérje a nyomdai előkészítő véleményét.

  1. Nyissa meg a Festékkezelőt. A festékek listájának Sorrend oszlopában az aktuális túltöltési sorrend jelenik meg.
  2. Jelöljön ki egy festéket, a Túltöltési sorrend mezőbe írja be az új értéket, és nyomja meg a Tab billentyűt. A kijelölt festék sorszáma megváltozik, és ennek megfelelően módosul a többi sorszám is.
  3. Szükség szerint ismételje meg az előző lépést más festékekre is, majd kattintson az OK gombra.

Ez a munka a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported licenc alatt lett közzétéve.  A Twitter™ és Facebook közzétételeket a Creative Commons jogi feltételei nem szabályozzák.

Jogi közlemények   |   Online adatvédelmi nyilatkozat